A Törökugrató Általános iskola Röppalántásai nagy lelkesedéssel és sikeresen mutatkoztak be Röpsuli sorozatban!
Az elmúlt vasárnap a Vollé versenysorozat első állomása került megrendezésre a Vasas Folyondár utcai pályáin. 3 korcsoportban is indítottunk csapatokat: manó, szupermini és mini csapataink versenyeztek, összesen 19-en. Mindenki nagyon motiváltan érkezett a versenyre, köszönjük a lelkes szülőknek is a szurkolást.
Az első verseny izgalma mindenkin meglátszott, de szerencsére inkább pozitívan hatott a gyerekekre. Kicsit hosszúra nyúltak a küzdelmek, de mindenki elégedetten és büszkén távozhatott a csarnokból.
Nóra néni és Gábor bácsi nagyon elégedettek voltak a mutatott teljesítménnyel.
Nóra néni: „Izgatottan készültünk az év első versenyére. Nagy lelkesedés és akarás jellemezte a mérkőzéseket, nagyon elégedett vagyok a gyerekekkel. Még sok mindent kell majd tanulnunk, de látták a gyerekek, hogy milyen jó, ha ezt mérkőzéseken is tudják majd alkalmazni. Bízunk benne, hogy a további versenyeken egyre többen tudunk majd részt venni. Gratulálok mindenkinek! ”
Gábor bácsi: „Örülünk, hogy már az első versenyre 3 korosztályban tudtunk Röppalántás csapatokat indítani. Manó, szupermini, és mini korosztályban. Minden csapatunk lelkesen és fegyelmezetten versenyzett, és láttuk, min kell majd javítanunk. Gratulálok mindenkinek, remekül helyt álltak a lányok! „
Eredmények: Manó 4. hely, szuperminisek és minisek 2. hely!
GRATULÁLUNK MINDEN RÉSZTVEVŐNEK!
Köszönjük az edzőknek a munkájukat és a szülőknek a szurkolást!
Hajrá Röppalánták!